Global commons – helyi megoldások

írta Martin Auer

Elinor Ostrom „Revisiting the Commons” című, 19991-es cikkébenXNUMX hangsúlyozza (lásd még a hozzászólásokat itt és itt). A hagyományos közhasználat gyakran évszázados próba- és hibafolyamatokon alapul. Meghibásodás esetén az emberek korábban más erőforrásokhoz fordulhattak. Mivel csak egy Földünk van, ez globálisan nem lehetséges számunkra.

Mit lehet tanulni a sikeres közhasznú stratégiákból? Nyolcmilliárd ember biztosan nem gyűlhet össze egy falu terén, hogy szabályokat bontsa ki. Az államok küldik képviselőiket a tárgyalóasztalhoz. A Párizsi Megállapodáshoz hasonló tárgyalások és nemzetközi megállapodások létezése példátlan az emberiség történelmében. Azt is, hogy léteznek minden állam által elismert tudományos testületek, például a Nemzetközi Klímatanács IPCC vagy a Biodiverzitás Világtanácsa IPBES.

De az ott tárgyaló képviselőknek is el kell számolniuk az általuk képviselt képviselőkkel, hogy megbízhassanak bennük. A kormányzati tárgyalócsoportok hajlamosak a rövid távú politikai előnyöket előnyben részesíteni a valódi fenntarthatósággal szemben azáltal, hogy a hazai gazdaság számára kedvező eredményt hoznak haza. Független szervezetek, mint pl Klímafigyelő vagy Climate Action Tracker ellenőrizze, hogy az egyes államok ígéretei mennyire hatékonyak, mennyire hitelesek, és végül milyen mértékben tartják be azokat. De szükségünk van egy olyan nyilvánosságra is, amely alkalmazza az ilyen ellenőrzési lehetőségeket, és szükség esetén elszámoltatja képviselőit.

Világosnak kell lennie, hogy a globális problémákat nem lehet leküzdeni a tudomány eredményei nélkül. De a szabályokat kidolgozó tárgyalópartnereknek figyelembe kell venniük az általuk képviselt tudást és tapasztalatokat is.

Globális szinten nemcsak szabályokat kell kidolgozni, hanem gondoskodni kell arról is, hogy a szabályokat a lehető legkevésbé sértsék meg. Biztosítani kell a szankciók lehetőségét. A hagyományos közhasználati tapasztalatok azt mutatják, hogy a legtöbb ember betartja a szabályokat mindaddig, amíg biztos abban, hogy a legtöbb ember betartja a szabályokat.

Az átláthatóság elengedhetetlen a közvagyon fenntartható kezeléséhez. Még ha nem is tudhat mindenki mindenkiről mindent, az ellenőrzés lehetőségének jelen kell lennie. A nagy szereplőket, például a vállalatokat különösen ellenőrizni kell. Az átláthatóság biztosításához nem elég, hogy információt szerezhetek – meg kell értenem. Az oktatási rendszereknek a lehető legszélesebb körben kell átadniuk a környezeti ismereteket.

Miért mi?

A közös cselekvés elérésének első akadálya gyakran a kérdés: Miért kellene, miért kezdjük el? Még a többiek tárgyalóasztalhoz ültetése is drága.

Globális és helyi szinten is a videós győzelem ösztönzést jelenthet az első lépés megtételére. Az üvegházhatású gázok kibocsátását csökkentő számos intézkedés – amelyekből a világ teljes lakossága profitál – a helyi lakosság és saját állam-, állami vagy helyi kasszájuk számára is előnyös. A városok fákkal és parkokkal történő zöldítése megköti a CO2-t, de javítja a város mikroklímáját is. A belső égésű motorokra vonatkozó korlátozások nemcsak a CO2-kibocsátást csökkentik, hanem a szálló por által okozott helyi légszennyezést is. Ez óriási költségeket takarít meg az egészségügyi rendszerben. Kétmilliárd ember a földön fával, trágyával és hasonlókkal fűt és főz, és otthonai levegőszennyezéstől szenvednek. Ezeknek a háztartásoknak a villamosítása - vagy akár gáztűzhellyel való felszerelése - csökkenti az erdőirtást és ezáltal a talajeróziót, és óriási költségeket takarít meg a légúti és szembetegségek esetében. A műtrágyák gazdaságos, pontosan kiszámított felhasználása pénzt takarít meg, lassítja a talaj természetes termékenységének pusztítását és csökkenti a dinitrogén-oxid, egy különösen erős üvegházhatású gáz kibocsátását.

Néhány gazdasági ösztönző azonban megkérdőjelezhető. Amikor az országok befektetnek a megújuló energia fejlesztésébe, hogy piacvezető szerepet szerezzenek az új technológiák terén, ez versenyhez vezethet, ami viszont az erőforrások túlzott kiaknázásához vezet, mind az energia, mind a nyersanyagok, például a lítium, a kobalt, a bauxit (alumínium) túlzott kiaknázásához. és mások.

Mindezek a szén-dioxid-kibocsátási előnyök lendületet adhatnak az éghajlatváltozás elleni küzdelem megkezdéséhez, függetlenül attól, hogy mások mit tesznek. Ha autó helyett biciklire ülök, annak a klímára gyakorolt ​​hatása minimális – de az egészségemre gyakorolt ​​hatás azonnal érezhető.

Többszintű kormányzás

Elinor Ostrom kutatásának fontos megállapítása, hogy a nagy közös tulajdonok egymásba ágyazott intézményeken keresztül, vagyis a kisebb közös tulajdonok összevonása révén kezelhetők. A döntéseket nem a legfelsőbb hatóság hozza. Az információk és a döntések alulról felfelé és felülről lefelé haladnak. A felsőbb hatóságok feladata mindenekelőtt az alsóbb hatóságok gondjainak összefogása és az alsóbb hatóságok munkájának feltételeinek megteremtése.

Globális közös és helyi megoldások

Az erdők széntárolóként való megőrzése globális érdek az abszolút éghajlati katasztrófa megelőzésében. Mindazonáltal „bármely egyetlen formális törvény, amelyet egy nagy, változatos ökológiai résekkel rendelkező terület irányítására terveztek, sok olyan élőhelyen megbukik, amelyekre vonatkozni kívánják”2, írta Ostrom 1999-ben. Az „erdők legjobb őrei” a következők: az emberek, akik ismerik őt, mert ott élnek. Közvetlen érdekük, hogy megvédjék ezeket az erdőket az erdőirtástól, a bányászattal, földfoglalással stb. Az állami és nemzetek feletti intézményeknek mindenekelőtt garantálniuk kell e közösségek önszerveződési jogát, és biztosítaniuk kell számukra az ehhez szükséges támogatást.

A talajlezáródás lelassítása Ausztriában nemzeti – és végső soron globális – probléma. De a problémák régiónként, közösségenként változnak.

A talajminőség megőrzése a mezőgazdaságban tájtól függően eltérő intézkedéseket és helyi együttműködést igényel.

Az energiatakarékossági intézkedésekről házközösségekben, faluközösségekben, kerületekben vagy városi szinten lehet tárgyalni. Az egyéni és közösségi közlekedés kialakítása területrendezési kérdés, amely mindenhol eltérő feltételekkel találkozik.

Mindezen szinteken, a két véglet között – a szabályozást a piacra hagyva vagy a központi állami hatóságra átadva – van egy harmadik lehetőség: a közbirtokosság önszerveződése.

PS: Bécs városának van Elinor Ostrom Park a 22. kerületben dedikált

Borítókép: Public Domain via nyers pixel

Lábjegyzetek:

1 Ostrom, Elinor et al. (1999): Revisiting the Commons: Local Lessons, Global Challenges. In: Science 284, 278–282. DOI: 10.1126/tudomány.284.5412.278.

2 Ostrom, Elinor (1994): Sem Market, sem State: Governance of Common-Pool Resources in the Twenty-First Century. Washington DC online: https://ebrary.ifpri.org/utils/getfile/collection/p15738coll2/id/126712/filename/126923.pdf