Clara Landler
"Meg kell alaposabban megvizsgálnunk a (negatív) hírek médiában való megjelenését, valamint a hírekkel való érintkezés gyakoriságát, hogy megakadályozzuk, hogy az embereket negativitás befolyásolja."
A boldogtalanná tesz minket a hír? című tanulmányból, 2019
Kipihenten érkezik városa vasútállomásának érkezési csarnokába, és várja, hogy kipihenten érkezzen haza. Az infóképernyőkön azonban már ott pislákolnak a legutóbbi katasztrófák képei, amelyeknek nehéz ellenállni. Egyik dráma követi a másikat, a növekvő új koronafertőzések természeti katasztrófákkal, háborús hírekkel, terrortámadásokkal, merényletekkel és korrupciós botrányokkal váltakoznak. Úgy tűnik, a negatív információs túlterheltség sürgőssége elől nem lehet kikerülni – és nincs válasz a „Most mi van?” kérdésre.
Ennek a jelenségnek számos háttere van, amelyeket a legkülönfélébb tudományágak alaposan vizsgáltak. Az eredmények gyakran ellentmondásosak és kijózanítóak, és alig van megbízhatónak ítélt megállapítás. Annyi azonban biztos, hogy a függőségek összetett területén merül fel a hír, hogy mi lesz belőle. Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy a médiának saját magát kell finanszíroznia, és ebben az összefüggésben központilag a politikától és az üzlettől függ. Minél több olvasót lehet elérni, annál nagyobb az esély a finanszírozásra.
Veszélyre felkészített agy
A minél nagyobb figyelem minél gyorsabb felkeltése érdekében a leghosszabb ideig azt az elvet követték, hogy "csak a rossz hír jó hír". Hogy negativitás kiválóan működik ebből a szempontból, nagyon sok köze van agyunk működéséhez. Feltételezzük, hogy az evolúció következtében a veszély gyors felismerése kulcsfontosságú túlélési előnyt jelentett, és ezért agyunk ennek megfelelően alakul.
Különösen a legrégebbi agyterületeink, mint például az agytörzs és a limbikus rendszer (különösen az amygdalával erős kapcsolatokkal rendelkező hippocampus) reagálnak gyorsan az érzelmi ingerekre és stresszorokra. Minden olyan benyomás, amely veszélyt vagy üdvösséget jelenthet, már jóval azelőtt reakciókhoz vezet, hogy agyunk többi részében van ideje rendezni az így elnyelt információt. Mindannyiunknak nemcsak megvan a reflexe, hogy erősebben reagáljunk a negatív dolgokra, hanem az is jól dokumentált, hogy a negatív információkat gyorsabban és intenzívebben dolgozzák fel, mint a pozitív információkat, és általában jobban emlékeznek rájuk. Ezt a jelenséget "negatív torzításnak" nevezik.
Csak az erős érzelmesség nyújt hasonló hatást. A figyelem gyors és intenzív összpontosítására is használhatók. Meghatódunk attól, ami közel kerül hozzánk. Ha valami távol van, az automatikusan alárendelt szerepet játszik agyunk számára. Minél közvetlenebbül érezzük magunkat érintettnek, annál intenzívebben reagálunk. A képek tehát erősebb hatást fejtenek ki, mint például a szavak. A térbeli közelség illúzióját keltik.
A jelentéstétel is ezt a logikát követi. A helyi hírek néha „pozitívak” lehetnek. A városban mindenki által ismert tűzoltó hírértéke lehet a helyi lapnak, amikor kimenti a fáról a szomszéd cicáját. Ha azonban egy esemény távol van, erősebb ösztönzőkre van szüksége, például meglepetésre vagy szenzációra, hogy az agyunkban relevánsnak minősüljön. Ezek a hatások kiválóan megfigyelhetők többek között a bulvármédia világában. Ennek a logikának azonban messzemenő következményei vannak a világ ügyeire és ránk, egyénekre nézve.
Inkább negatívan érzékeljük a világot
A negatív jelentésekre való összpontosítás, többek között, egyértelmű következményekkel jár minden egyénre nézve. A világról alkotott képünkkel kapcsolatban gyakran idézett eszköz a Hans Rosling svéd egészségkutató által kifejlesztett „tudásteszt”. Több mint 14 országban, több ezer emberrel nemzetközi szinten lebonyolított, mindig ugyanarra az eredményre vezet: A világ helyzetét sokkal negatívabban értékeljük, mint amilyen valójában. Átlagosan a 13 egyszerű feleletválasztós kérdés kevesebb mint egyharmada válaszol helyesen.
Negativitás - Félelem - Tehetetlenség
Most már feltételezhető, hogy a világ negatív felfogása növelheti a hajlandóságot arra, hogy valamit változtassunk, és önmaga is aktívvá váljon. A pszichológia és az idegtudomány eredményei más képet festenek. A negatív tudósítás pszichológiai következményeivel foglalkozó tanulmányok például azt mutatják, hogy a negatív hírek TV-ben történő megtekintése után a negatív érzések, például a szorongás is fokozódnak.
Egy tanulmány azt is kimutatta, hogy a negatív tudósítás mérhető hatásai csak a vizsgált csoportban tértek vissza az eredeti állapotba (hírfogyasztás előtt), amit ezt követően pszichológiai beavatkozások, például progresszív relaxáció kísért. A negatív pszichológiai hatások fennmaradtak a kontrollcsoportban ilyen támogatás nélkül.
A médianegativitás ellenkező hatást is kifejthet: fokozódik a tehetetlenség, tehetetlenség érzése, elvész a változás érzése. Agyunk „mentális krízis üzemmódba” kerül, biológiánk stresszel reagál. Nem tanuljuk meg, mit tehetünk annak érdekében, hogy valamit megváltoztassunk. Megtanuljuk, hogy nincs értelme szembeszállni egymással.
A túlterheltség immunissá tesz a vitákra, a megküzdési stratégiák mindazok, amelyek a biztonság illúzióját keltik, mint például: félrenézés, általában a hírek kerülése ("hírkerülés"), valami pozitív vágy ("menekülés") - vagy akár támogatás közösségben és/vagy ideológiában – az összeesküvés-elméletekig.
Negativitás a médiában: mit lehet valójában tenni?
A megoldások különböző szinteken találhatók. Újságírói szinten megszületett a "pozitív újságírás" és a "konstruktív újságírás" megközelítése. Mindkét megközelítésben az a közös, hogy a klasszikus médiariportok „negativitás-elfogultságával” szembeni ellenmozgalomnak tekintik magukat, és mindkettő erősen támaszkodik a „pozitív pszichológia” elvein alapuló megoldásokra. A középpontban tehát a kilátások, a megoldások, az ötletek állnak, hogyan lehet megbirkózni az egyre összetettebb világ sokrétű kihívásaival.
De vannak egyénileg konstruktívabb megoldások is, mint a fent említett megküzdési stratégiák. Egy jól ismert megközelítés, amely bizonyítottan elősegíti az optimizmust és csökkenti a „negatív torzítást”, az úgynevezett mindfulness gyakorlatban található – amely számos terápiás megközelítésben is kifejezésre jutott. Mindig elengedhetetlen, hogy minél több lehetőséget teremtsünk, hogy tudatosan lehorgonyozzuk magunkat az „itt és most”-ban. Az alkalmazott technikák a légzőgyakorlatoktól a meditáció különféle formáitól a fizikai gyakorlatokig terjednek. Kis gyakorlással hosszú távon ellensúlyozható a túlzott igények és az ebből fakadó tehetetlenség egyik fő oka - legalábbis addig, amíg az egyénileg átélt stressz oka valóban kívülről kereshető, és nem nyúlik vissza a mélyre. ülő legkorábbi lenyomatok: a saját testünkben átélt, sokszor oly mindent magába foglaló stressz, amely mai társadalmunkat folyamatosan kíséri.
Fotó / Videó: Shutterstock.
